Szalay-Bobrovniczky Kristófnak egymilliárdja van a számláján, Nagy Márton ötmilliót keres
Csák János sem szegény: két nagy háza van a harmadik kerületben. Új vagyonnyilatkozatokat közölt a kormány.
Csák János sem szegény: két nagy háza van a harmadik kerületben. Új vagyonnyilatkozatokat közölt a kormány.
„A határvadászok toborzása csak a kormány döntését követően kezdődhet meg, a részletek (szervezet, jogviszony, feladatkörök stb.) kidolgozása még folyik.”
A Fidesz pártigazgatója szerint Orbán Viktor hatalmas ellenzéki és nemzetközi nyomás alatt van.
A Jobbik új elnöke pártját keresztény, jobbközép, nemzeti-konzervatív alakulatként képzeli el, de nem ideológiát, hanem gyakorlati megoldásokat akar kínálni a szavazóknak, erről a hvg360-nak adott interjúban beszélt. Elődjével, Jakab Péterrel – aki jelenleg frakcióvezető – már beszélt arról, miként működhetnek együtt úgy, hogy a Jobbik elkerülje az SZDSZ-esedés rémét. Azt mondja, nincs visszatérés a radikalizmushoz, nem sírja vissza azokat a jobbikosokat, akik most a Mi Hazánkkal vannak. Szerinte a parlament még mindig jogállami keret, ahol van értelme a politizálásnak. Elismeri, hogy 2014-ben, a Krím elcsatolását tévesen ítélték meg: "vakok voltunk, és arányt tévesztettünk". Szörnyű, súlyos és szégyellni való dologként értékeli, amikor évekkel ezelőtt a zsidók listázását sürgette, de azt mondja, azóta bizonyította, hogy nem antiszemita.
Melanie Huml egy interjúban beszélt arról, hogy Magyarország továbbra is vonzó termelési helyszín, de a cégek szeretik, ha a politikai döntések kiszámíthatóak és transzparensek.
A kül- és biztonságpolitikában meg kell szüntetni a vétólehetőséget, az energetikában pedig ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely igazságos földgázelosztást biztosít - mondta az Európai Néppárt elnöke.
Megpróbált vicces lenni a miniszterelnök.
A miniszterelnök Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavatási ünnepségén azt mondta: az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon.
Ígéretes szakmai pályát hagyott ott, illetve rendelt alá a párt és Orbán Viktor iránti szimpátiájának a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs. Főnöke számos szerepben számíthat rá.
Orbán Viktor, amikor a hazai infláció okairól beszélt, új távlatokat nyitott a földrajzi közgazdaságtan területén. Vélemény.
Egy bölcsebb lengyel vezetés meglovagolná a mostani helyzetet, hogy ne csupán regionálisan számítson, hanem labdába rúgjon egész Európában. Az ország nem szerepelt rosszul az elmúlt hetekben, és ha így folyatja, idővel kellő súlyhoz juthat – írja a brit lap.
A magyar kormány blokkolja a globális minimumadóról szóló döntést, emiatt tiltakozik több képviselő.
Az orosz–ukrán háborúról, annak gazdasági hatásairól, a katonai védelmi képességek fejlesztésének felgyorsításáról és a migráció elleni küzdelemről kérdezték a miniszterelnököt a Kossuth rádióban.
A kormányközeli kutatócég szerint a magyarok döntő többsége a háborút támogatók közé sorolja Joe Biden amerikai elnököt és Soros Györgyöt.
Tavaly ősszel még csillapodni látszott a demagóg hullám, de azóta Európa az egyik válságból a másikba támolyog, és populista-nacionalista vezetők egész serege látott munkához, hogy meglovagolja a szavazópolgárok elégedetlenségét. Mintájuk Orbán Viktor politikája.
Háborús inflációnak nevezi az inflációt.
A miniszterelnök a NATO-csúcsra utazott a spanyol fővárosba.
A magazin publicistája szerint a külföldön tartott CPAC-ek eddig az amerikai konzervatív értékek átadásáról szóltak a világnak, most azonban mintha megváltozott volna a közvetítés iránya és a republikánusok sokkal inkább inspirálódnak Orbán Viktor rendszere által, semmint befolyásolni akarnák azt.
Ismét létrehozná a kormány a határőrséget, hogy a katonákat tehermentesítse, mert nekik Orbán szerint a szomszédban zajló háború miatt inkább “gyakorlatozni kellene”. A miniszterelnök a Parlamentben a saját fizetésének emeléséről, a 2036-os olimpiáról és a 400 forintos euróról is beszélt, miközben nem kímélték egymást Jakab Péterrel vagy éppen Fekete-Győr Andrással.